VERSES KÖTET

ESTE A SZABADSÁG-HEGYEN

Gáli József emlékezetére

azok ott lent

nem torkolattüzek

a város fényei

ne félj

túl a külvárosokon

óvón érintik egymást

a falvak és az éj

BÉKÉT REMÉLVE

tavának öbléhez

hívott a nyugalom

mert a madarak már

régen emigráltak

indultam én is

békét remélve

álltam fövényen

de hirtelen vadul

rámtámadt a szél

a napfény vallatón

vakított szemembe

és millió éles

kését villogtatva

rohant ellenem a Tó

mozdulataim mögött

mozdulatlanul

tárttorkú csendben

arra gondolok

ez ellen nem tanított

senki védekezni

 

MIKROFONPRÓBA egy

most is kettő

korábban tavaszodott három

a Dózsa György úton négy

sok volt a kék a zöld öt

március 28-án éjjel hat

vicsorgó lámpák hét

alatt menekültem nyolc

Mikrofonpróba kilenc

TŰZ!

INTER ARMA

a béke szonettjei mondogatták akkor

nimt óvó imát hülye bizalommal

a félelem keresztjét vetették

pedig az ég már háborús sebesült volt

felhők mocskos gézein vérzett át a Nap

tábornok-csizmákon iszonyat éje fénylett

a béke szonettjei mondogatták

a béke szépmívű szonettjeit

ugatták ágyúk röhögték géppisztolyok

KÍVÁNSÁGOK BALLADÁJA

gyűlöletes tájban

halál – havazásban

korom – havazásban

arcunk gyolcs félelme

bár ne szennyesedne:

elfajzott korcs mása

Napnak ne gyulladjon

ki ne gyulladhasson

meg ne születhessen

itt lent földközelben:

sugárzó víz szomjunk

tövises éhségünk

tébolyult éhségünk

jaj ne enyhíthesse

csak a Lótetem ne

 

MIÉRT

Mondd, miért neveztél

háborús bűnösnek,

ha csak negyvenhétben

szülhetett anyám?

Apám nem ölt,

de évekig ölték

Emlékezik:

szomorú örökség.

Megtanítottak beszélni,

kezembe szerszámokat,

fegyvereket adtak:

irigy barátja lettem így

a vándorló vadaknak.

Virágok védenek,

és a Vélhetetlen;

mások büszkeségét

növelem szívemben.

Öntaposók közé

szelíden leülni,

ahogy fáradt ember

tud elszenderülni.

ZUGLÓI ÉJSZAKA

Budapest – messzi zaj

szüntelen monoton

fenyegető morgás

ürüléktől mocskos

fakó párkányokon

mellbeteg galambok

küszködve derengő

utcalámpa bámul

sötét bódék mellett

valahol tücsök szól

lehet hogy Szabolcsból

költözött fel ő is

hogy földijeinek

nehéz munkás álmát

hazaédesítse

SZOBORKERTBEN

Alkonyodik. Nehezülnek

a tárgyak. Elkomolyodnak

a fák, és tömörebbnek tűnnek

a lombok az estben.

Elkomorul Rákóczi,

fehér kőarca sötétül:

érti magyarként? és

magyarul jól tudja-e dolgát?

Otthonról hazatért-e

Szabolcsba, Vajára a költő?

tudja-e, míg kenyerét eszi

itt országnyi a gond, és

tudja-e történelme hazányi

jövője a nemzet?

Vaja, 1985. június 20.

 

EURÓPA 1980

málló tűzfalak tövében

miért viselnek gyászt

a feketerigók

görcsös akác – öklök

kiket fenyegetnek

halálos ájulatban

fut némán csobbanatlan

Európa kanálisa

kit fog vinni a víz

ÁLHÍR PICASSONAK

A békegalambok

bezárva tetvesednek

párzanak és verekednek

szaporítják őket

egy leszerelési

békeértekezlet

munkaebédjére

 

LÁZÁLOM

Hűvös homályos lejtős termek

egymásba nyíló ajtótlan szobák

sorát jártam kerestem VALAKIT és

kíváncsi arccal néztek rám hidegen

Sokáig bolyongtam kiértem egy

parkba hanyatt feküdtem és figyeltem

platánok mozdulatlan tölgyek közt

pasztell – lilán

vészjósló nyugodt

kihalt volt az ég

néztem – ne jöjjön Istenem – vártam

jött nemsokára megjelent a GÉP

futni akartam szólni EMBEREK

de átrepült felettem megnyitva

gyomrát kihullt a bomba s kigyúlt

kinőtt a földből hirtelen

ahogy a poklok Leonardoja sem

képzelhetné atomfelhőjéből

világra szökkent a pusztulás maga

taposni jött mindent üvöltve két

felhőkig őrjöngő állat

két összeláncolt őrült óriás

VISSZASZÁMLÁLÁS

géphang a jövőből

mert folyóid döglehű halott kanálisok

nehezen hullámzó tavak vegyszerhabos

partjain végig olajos bomló madár és haltetem

az ásványaitól forrásaitól megfosztott

Föld elkínzott testén gigászi bitumen – hegek

mert rákosan burjánzó szürke metropolisok

körül hulladék- himaláják nőnek szerte

mert rejtett és kusza alagútrendszerekben

hétfejű fémsárkányként atomtöltetű

rakéták bújkálnak felderíthetetlen

mert megépült az egyenfélelem

szörnyű támaszpontja mind

kenyered italod sugárszennyezett lesz

mert titkos betonsilóban váró

tömeghalál Egyiptomává válik

elérkezvén az idők földi vége

a Komputerek Világtanácsa

ki fogja írni nagy Exodusod

az emberiség haldokló bolygóját

tengerekre növényekre hagyja

végeláthatatlan útjára kelve

robot – Mózes lézer – vesszeje

suhint fényvízű galaktikára

START

SZÁRNYRA KELT FOLYÓ

ÕSZ

szárnyra kelt folyó az ősz

oltalmatlan vidék

ázott körtefára

akasztott tarisznya

tarló kifosztott táj

táborozó sereg valaha –

IKERSZIMBÓLUM

hajó - - vizek végtelen

vetésén arat

termése a dúsan pergő

hullámpillanat

és

hosszan hullámzó

betonfolyók alatt

örökétig úszó

kőbezárt halak

HOLT KÖVEK KÖZÖTT

holt kövek között

úgy sír a szél

mint eltévedt gyermek

akinek szavára

élő nem felel meg

s holt kövek között

végül úgy pihen meg

sírástól fáradtan

mint eltévedt gyermek

EXTREMITÁS

kiáltás

tekintet

csend

puszta tér

talajtalan

és parttalan

ahol csak repülni lehet –

HAT SZÓ

a hajnal csarnokában

csupán csalogány van

INTROVERSIO TREPIDUS

Fehér harangszóban

feketeruhás nő.

Lehet, templomba megy.

Talán vasárnap van.

Nincs bizonyos más,

csak a rövidlátó

téli délelőtt.

nincs bizonyos, mert

értelmet cserélt a

hasonlított és hasonló.

a tértelenbe ágazó fán

varjak riadalma.

A hóban halott madár.

A halott madárnak lelke volt.

Ez a vers a halott madár lelke.

HARMÓNIA

Bent fénycsend, virágkiáltás,

fenn, a végtelen sötét füvében

galaktikák izzó csigaházai

MAGYAR HAIKU

tölgyfa cserépben

holdtalan éj lámpafény

tenyérnyi árnyék

A MAGÁNY ALAKZATAI

A folyondár

egy félfülű fazék

köré fonódik

gyomverte udvaron

gyöngéden óva őt

Lomok közt kutat a Hold

mélán mint unott ószeres

hallgatja a sírva alkuvó szél

hisztériás ajánlatát

ki érvül hozza fel

az éj kutyáinak

halk csahos danáját

az erdők sóhaját is

míg kergült ördögszekér

fut intrikáival

hunyorgó csillagok felé

csend marad utána

híg hideg sötétség

a dolgok bódult

ájulatba esnek

egy tücsök szól csak

hangosan a semmibe

de felmérve tévedését

elhallgat megszégyenülten

JÁSZ REGE

hiedelmes éj babonáz

elhagyott tanyát

hazáért a vadász

fogy a bor mese növekszik

egy szarka gyomlepett

vályogromot árult

fontoskodva estig

aztán csak csend árvul

felgallyaz a fácán és a Hold –

TERRA INCOGNITA 1.

fények havazása

a csend mintázatára

árnyék halkuló neszezése –

cizellált fenkölt

naplemente felhők

bíbor gótikái közt –

a délután csobbanatlan

estébe süllyedő hajó –

a földalatti tenger

néma áramlatában

megkövült medúzák lebegnek –

óriás kőcsigák alszanak

a halott idő titkos kontinensén –

tűzhányók fényes tárnáiban

a láva tündöklő férgei rágnak

az érintetlen éjszaka

roppant tömbjeibe zárva –

nem tudhatja senki

mikor kezdődik a hajnal

megismerhetetlen az a pillanat

mint a Test Nélküli Mester

galakszisok spirális

csillagkottáiba

rejtetett szimfóniája:

megismerhetetlen

a zene és a csend

határvidékén növekvő

boldog növény –

TERRA INCOGNITA 2.

erdők titkos kapujában áll

nem rettenti az élő fal beszéde

nyugalommal díszítve arcát

őzek ösvényére tér

nyugtalan csillagfény

parányi emlékezetét kutatja

a forrásvíz kozmikus rejtélyét

madárszó magyarázza

múltján tűnődik

menekülnek fölüle a felhők

riadt füvekre fekszik

borzongva gondol Istenére –

csak mikor

elnémul minden

kezdődik újra

az élő falak kietlen beszéde -

 

A GYEREKKOR SIRATÁSA

KÓS KÁROLYNAK

cserépmadár

miért hallgatsz

réges – régen

játékfoebus

elszállnál-e

nem innál-e

tárd ki szárnyad

szépen kérlek

meseházat

építenék

aranypénzért

aranypénzen

megvennélek

igazgyöngyöt

szórnék eléd

a szájamból

etetnélek

miért hallgatsz

messze doblak

összetörlek

cserépmadár

aztán sírok

TÓ – MESE

rút rubin varangy

barbár szent faragvány

holdkő tűzopál topáz

királyok királya rangján

lánya jáspis fúria

türkiz csillagot halászó

sellőként csúf grácia

hullámokkal játszó

éjarcú tó bölcs ura

lomha füzek alján

méla csendes unkahad

felesel parancsán

három ezüst halfutár

csak szavait várja

három ezüst villanás

nincs több unka – lárma

az eltévedt nádleány

sír csak meseszépen

dallamára Hold lebeg

át az éji égen

MESE – MAGASAN

mese – magasan

csillag – kolibri

kolibri tánca

álom – idelent

önnön mélységébe

ájul kinn a kút

mese – idelent

perel a sötéttel

békétlen kályha

közbe titokban

mintha menekülne

messze fut az út

szekrény mocorog

kényszeredetten

nem tud aludni

egyikünk sem mert

mese – magasan

csillag – kolibri

kolibri járja

A GYEREKKOR SIRATÁSA

Mindjárt tudtam

mikor a csősz

ráemelt fokosa

ragyogni kezdett

Présház – lakásunk

suhogó

diófa – szárnyakat növesztett

délben kirepültek a denevérek

délután lehullt

egy teli rigófészek

A Sugarak Kútja kiapadt

A Papkertben

a kántor számolt gyümölcsű

vézna almafája alatt

egy fehérhomlokú csikó

csengõje lélekharang volt

KK KK-NAK

Vizek utcáit járkáltam régen

nyugtatóan hűvös csendes csobogásban

vizek messzehívó utcáiban jártam

tavak ringató rétjére feküdtem

tavak ragyogó rétje felett

az égre fecske firkált

bolondos könnyű verseket

járdákon járok most sietve

tisztelem a villanyrendőrt

mindig ágyba fekszem este

tenyeremben mocorgó szöcskék

csiklandó naphalak helyett

nehéz és bonyolult kulcscsomó lapul

HAZATÉRÉS

HAZATÉRÉS

Minden változatlan,

csak a szobor arcán

az idő himlőhelyei

mélyültek tovább.

Minden változatlan.

Anyám mosolya

lett csak távolabbi,

csak a víz vált idegenné,

és vénülnek a fák.

KI MONDJA MEG

ki mondja meg miért hiszi

családtagnak magát

aki csak tűrt vendég

ki mondja miért feszül

egymás ellen bennem

ami vagyok s az ami lehetnék

a kő amely merülni hullt

ha várni volt türelmed

amíg a felszín elsimult

alant holddá változott

és fénye felszüremlett

EZ A NAP SEM

valaha gördülő kő

dörgő szikla voltam

te mélységgel

boldog szakadék

fellelhetetlen a vidék

a ragadozók kihaltak

azóta

az ég alacsonyabb lett

a tetőgerincen

hiába őrködik

fázósan egy galamb

ez a nap sem

az érkezőé

VÁRAKOZÁS

eljöttél

itt vagy

és én mégis várom

megérkezésedet

ÜZENET

fullasztó csenddel

tapétázott éjfél

hátrál a fal

fotóinkon legyek

műveletlenkednek

szépek vagyunk így

szépek

akár a boncmester

tonettezett rózsafái

virággal hálásak

tűrők fegyelmezettek

ami hiányzott még

hogy teljesek legyünk

látod mégse lett meg

mégse született meg

arcképünk csaló

térképe maradt csak

jajgató legyeknek

VÖRÖSLŐ NYUGTALAN

vöröslő nyugtalan

vérző meggyfaág ez az este

a katona vágyakozik

hazatalálunk mint a felhők

mi ketten édesem

megfürdünk egy

tengernyi ágyban

aztán belépünk

a csend várótermeibe

ahol így meg sem ismerjük egymást

TÖREDÉK

a legszebb lány Johanna volt ha mondom

amikor zölden szikrázott a domb

bár mutathattam volna istenek

a Montparnasse Olasz Koldusának õt

SZELÍD ARCOD

szelíd arcod tüzek színére vált

ajkadon a vágy mint lüktető madárdal

az éj a hó színében rejti el magát

és a hó színére száll egyetlen nagy árnnyal

fedj el védj meg testeddel melengess

hogy megőrizz halk dalaimnak kedves

hó színére válva halálig ne hűljek

magányomban mint a vizek megkövülnek

TESTEM

testem

igazságos börtön

maradéktalanul

betöltöm

letöltöm

UTOLSÓ BÚCSÚ

valami létezés előtti csendből

szakadó kiáltásban

hótollú páva lebben

árnyéktalanul

nem ismeri fel senki

mert elveszett mint kezek ígérete

elveszett mint szemek ígérete

elveszett mint hallgatásaink

ígérete

ellebbent a hótollú madár

mert kettévált a szikla

amelyben létezett

SIC TRANSIT

sic transit gloria mundi

ahogy a lángok kezdenek kihunyni

ahogy arcod egyre idegenebb lesz

míg el nem vegyíti csendes

porló porával végképp az idő

SZOBORKERT

TISZTELT PILINSZKYNEK

talpában tövis

és – kegyelmes Isten –

mégis járkálni próbál

BARCSAYNAK

kapuid mögött a Mester

vár öröklét – türelemmel

AMOTT

Amott az óceán skandálja

bálányi trocheusait

hullámverte szürke sziklára

ködszűrte törpe fény

tört haltetem

amott Neruda lakatlan háza

tenger és didergés –

NAGY LÁSZLÓNAK

Kegyetlen ünnep: minden szédül itt:

halhatatlan hóesésben kavargó varjak,

korog a kályha gyomra, szél nyüszít,

ajtó csikordul, talp alatt fagyott hó,

semmivé hűl,

párázva lassan

a szárnyas

elhagyott ló!

IN MEMORIAM J. A.

lüktetve sajgó seb

a reggel csendje testén

fenyőket hív a gerleének

erdőóvta nyugalomban

a páfrány – lábnyomú idő

ösvényein bolyongónak

halánték – óra méri perceit

mint az övét ama másikét

aki az Óda földjét kereste

a moha – hűs

gyémánt – közönyű magányt

békét békét végre

hogy érkeznének ünnepére

végtelen menetben

a fény harsogó seregei

mert kiérdemelte láz rázta

a szó Isten – fénye

ember – dadogása

káromkodás – ima

’ a lehetnél – nem lehetsz’

neuraszténia grávisza

VIGÍLIÁS

Más éj komorul;

most más idők járnak

más bogarak, árnyak,

Arany János úr

Napra nap tolul;

szívek jégkorszaka.

Tudja ezt, Maga,

Arany János úr!

Az ember nem kevély;

mert más az est, az éj,

hát új imát tanul,

Arany János úr!

Ha új imát tanul,

azt is csak balul,

mert hogy magyarul,

Arany János úr!

TALÁLT TÁRSAK

TALÁLKOZÁS

hajló hegyeket raktál magad köré

szerpentinekkel egymáshoz kötözted

aztán arcodat konok csúcsba födted

türelmes fenyők erdeje állt fölé

húsod gyökérerővel pohanyítják

bohócsipkás házak nyomják homlokod

évszakok lassú imamalma forog

formázni akar de nem emlékezik rád

leheleted boldog erdőszagú vagy

reménykedő mint megkezdett mozdulat

végre találkozunk a kép köddé döbben

bennem mert fáradt szemekkel gyűrötten

sápadtan mint kénnyel nyitott pipacs

megállsz előttem és nem tudom ki vagy

SPITKÓ GÁBOR EMLÉKEZETÉRE

Hová lettek a kövezők,

és az utak, amit büszkén

térdepelve raktak?

Hová lettek a kövezők,

mivé a forradalmak?

Hová vezet a betonút,

mi feltéphetetlen,

Van-e vér a megszorult,

kietlen szívekben?

Hová lettek a kövezők?

Hová lett a béke?

Otthonod-e, az amit

bérért kaptál bérbe?

Ne szólj. Beszélnek helyetted

harsány jelszavak, ha

csendre int a hatalom

kőarcú nyugalma

A FOLYÓNÁL

Stolmár Aladárnak

látod állunk a folyónál

bátortalan méregetve

sekély vizű szelíd sodrás

vagy örvénylő mélye lesz-e

ám tudnunk kell a két karunk

hogyha tettre soká lázad

úgy a kényszer egy lökéssel

még azelőtt megalázhat

AJÁNLÁS V. J. T – NAK

nem fog teljessé lenni itt a romlás

meg fog születni mind a boldogabb hasonmás

ami értelmet csak tagadással nyerhet

árva tükreinkre arcokkal felelnek

HALOTT BARÁTAIM HELYETT

Halott barátaim helyett

mondom néktek

nincs idő öregedésre

mert az ifjúság olyan

mint a szél amelyben

lónyerítés fénylik

amelyben virágok

fák utaznak

és álmatlan gyönyörű

estéken pirosmellényű

fecskék keresnek embert

akit láttak a csillagok

Halott barátaim helyett

mondom néktek

szomorú büszkeséggel

az embertelenség nem evilági

mert a gyermekek

reménye ellen való

akik tekintetével

Isten szeret titeket

Látjátok lennék inkább hallgatag

mint az elhagyott tó amelyben

színes halak fürgélkednek

értetek és halott barátaimért

KÍVÁNSÁG KINGÁNAK

színes szavakkal

gondolj rá Uram

mert imádkoznak érte a halak

adj kezébe

arany napraforgót

hadd fényesedjék a fény

pici vidám ördögök

söpörjék előtte az utat

mert emberbozótban bujdosik